Képzési területek
Magyarország 2005-től tért át a bolognai típusú ciklusos képzési szerkezetre, előbb kísérleti jelleggel, majd felmenő rendszerben indítva az alapképzési (bachelor), később mesterképzési (master) programokat (amelyek nagyobbrészt felváltották a korábbi, úgynevezett duális – azaz intézményileg is elkülönült főiskolai és egyetemi – képzés kifutó 4, 5, illetve 6 éves képzési programjait). Bármely felsőoktatási intézmény jogosult mesterprogramot indítani, ha megfelel az akkreditációs feltételeknek. A magyar mesterprogramok hosszát és struktúráját a felsőoktatási törvény és kapcsolódó rendeletei határozzák meg 12 meghatározott képzési területen (zárójelben a programok tipikus kreditértékeivel): agrár (120), bölcsészettudományi (120), társadalomtudományi (120), informatikai (120), jogi (120), gazdaságtudományok (120), műszaki (90–120), orvos- és egészségtudományi (90–120), pedagógusképzési (90); sporttudományi (120), természettudomány (120) és művészeti (120) képzési terület. (A Nemzeti Közszolgálati Egyetem [NKE] által folytatott képzések az igazgatási, nemzetvédelmi és katonai képzési terület [120] alá tartoznak, ám mind az NKE-re, mind annak működésére és képzéseire külön önálló törvény és kormányrendeletek vonatkoznak.)
A tipikus mesterprogram 2 éves, 120 kredit értékű, de egyes képzési területeken előfordulnak 3 féléves 90 kreditértékű, illetve 2 féléves, 60 kreditértékű programok is. Ez utóbbiak nagyobb kreditmennyiségű alapképzési (bachelor) programokra épülnek, ezért írnak elő kevesebb tanulmányi időt és kreditet. Ezeket a programokat egy a felsőoktatásért felelős miniszter által rendeletben kiadott felsőoktatási képesítési jegyzék tartalmazza. A mesterprogramok kimenetüket tekintve megfelelnek az Európai Felsőoktatási Térség számára meghatározott képesítési keretrendszer második ciklusának, valamint a Magyar Képesítési Keretrendszer 7. szintjének, amely az Európai Képesítési Keretrendszer 7. szintjéhez illeszkedik az EKKR Tanácsadó Testülete által elfogadott Illesztési jelentés (Referencing Report of Hungary) alapján.A második ciklus általános kimeneti leíró jellemzőit (standardjait) és a programspecifikus, tanulási eredményekben meghatározott kimeneti standardokat hivatalos miniszteri közlemény határozza meg, figyelemmel a Magyar Képesítési Keretrendszerre. Mind a programszintű keretszabályozást, mind az egyes intézmények által elindítani tervezett programokat előzetes akkreditációs eljárásnak kell alávetni, amely elsősorban a rendelkezésre álló erőforrásokat vizsgálja. Ezek alól azonban egyre több a kivétel (lásd a Kurrikulum fejezetben).
A programok belső szakaszaira nincsenek központi előírások. Ilyenek nem is jellemzőek a gyakorlatban megvalósult intézményi képzési portfóliókra, a programok keretszabályozása azonban a kurrikulumtervezés orientálására néhány kulcsjellemzőt, így a képzés által lefedett tudományágakat, jellemző szakterületeket meghatároz, illetve kreditekkel is jellemzi őket. Arra is van szabályozás, hogy ha egy-egy programon belül olyan jellegű jelentősebb elágazás, orientáció vagy modul működik, amely önálló szakképesítéshez vezet, akkor ezeket az orientációkat vagy modulokat (magyar terminológiával: szakirányokat) ugyanolyan akkreditációnak kell alávetni, mint a teljes programot.
Felvételi követelmények
Míg az eljárásrendben és a központi szervezésben, tájékoztatásban és nyilvántartásban azonos a mesterprogramokra való jelentkezés kezelése és folyamata az alapképzési (bachelor) programokéval, a felvételi feltételekben és kialakításukban alapvető különbségek vannak.
A felsőoktatási törvény előírja azt a felvételi előfeltételt, hogy mesterképzésre az vehető fel, aki alapfokozatot (bachelor) tanúsító oklevelet szerzett. A mesterképzésre való felvétel további feltételeit azonban az egyes felsőoktatási intézmények határozhatják meg azzal a megkötéssel, hogy azonos felvételi követelményeket kötelesek alkalmazni, függetlenül attól, hogy a jelentkező mely felsőoktatási intézményben szerezte meg az oklevelét. Egyebekben az intézmények maguk választhatják ki hallgatóikat. A jelentkezők teljesítményét pontozásos rendszerben kell értékelni, többletteljesítményért és az esélyegyenlőség érdekében (a hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, a fogyatékossággal élő és a kisgyermeket nevelő jelentkezők esetében) többletpontok adhatók. Mindezeket, továbbá a felvételi követelményeket (amelyeket az intézmények maguk alakítanak ki) a felsőoktatási intézményeknek belső szabályzatban kell meghatározniuk. Az intézmények változatos felvételi eljárásokat követnek, az alapképzési (bachelor) tanulmányok eredményeinek értékelésétől írásbeli felvételi vizsgáztatáson át a szóbeli és alkalmassági vizsgákig, amelyek alapján értékelik a jelentkezők felkészültségét. Ugyanakkor – tekintettel arra, hogy sok a program, amelyek között megoszlik a jelentkezők száma, és így a meghirdetett mesterprogramok jelentős hányadára kevés a jelentkező – igyekeznek a lehető legtöbb hallgatót felvenni.
Sajátos jellemzője a felvételi feltételeknek, hogy a nem lineárisan továbbtanulni szándékozók számára a képzési és kimeneti követelmények (standardok) néhány ismeretkörbe rendezve rögzítik és kredittel is jellemzik azt az első ciklusban elsajátítandó tudást és képességet, illetve annak mennyiségét, amellyel rendelkeznie kell a hallgatónak a mesterprogramra való felvételhez. A felvételi eljárás során az intézménynek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a választott mesterprograméval nem azonos témájú alapképzési (bachelor) programot végzett jelentkezők rendelkeznek-e ezekkel az ismeretekkel. Minél nagyobb az alapképzési (bachelor) és a mesterképzési terület között a tematikus távolság, annál valószínűbb, hogy a hallgató nem rendelkezik a meghatározott ismeretekkel, és így elsajátításuk előírható a számára – vagy a mesterprogram megkezdésével párhuzamosan, vagy azt megelőzően, de hallgatói jogviszonyban – egy úgynevezett részismeretek megszerzésére irányuló képzés keretében. Ebben a folyamatban tere nyílik az előzetes tanulás elismerésére irányuló eljárásnak, illetve a más területek befogadására nyitottabb vagy zártabb mesterprogramok kialakításának, ami intézményenként eltéréseket mutat.
A felsőoktatásért felelős miniszter az intézményi igényeket és kapacitásokat – valamint a várható munkaerőpiaci folyamatokat – figyelembe véve határozza meg, hogy az egyes felsőoktatási intézmények képzési területenként hány államilag támogatott helyet hirdethetnek meg mesterképzésre a központilag kiadott felvételi tájékoztatóban.
A jelentkezők több intézménybe és/vagy több programra is jelentkezhetnek, a jelentkezési lapon általuk sorrendbe állított listán az első olyan programra és intézménybe nyernek felvételt, ahol elért eredményük alapján megfelelnek a követelményeknek. Az alapképzési és felsőoktatási szakképzési felvételi folyamathoz hasonlóan ezt az eljárást is az Oktatási Hivatal bonyolítja központilag, módot adva elektronikus ügyintézésre is. A pontszámítás, az intézményi kapacitás feltöltése is számítógépes algoritmus segítségével történik – amelynek során az intézmények több körben is egyeztetnek. Az Oktatási Hivatal végzi a hivatalos adatok kezelését, regisztrációját is.
Alternatív hozzáférési utak, beiskolázási metódusok jelenleg nincsenek.
Az előzetesen megszerzett tanulási eredmények validációjának a felvételi eljárás során való alkalmazásáról nem áll rendelkezésre adat az intézményektől, a szabályozás szerint jelenleg nem tekinthetnek el a törvényben előírt legalább alap- (bachelor) fokozat (illetve a korábbi duális képzési szerkezetben megszerzett főiskolai, egyetemi végzettség) meglététől.
Kurrikulum
A képzési programokkal kapcsolatos szabályozás nem intézményspecifikus, hanem a programokra irányul, és többszintű. Rendeletben határozzák meg a második ciklus kimeneti jellemzőit (a Magyar Képesítési Keretrendszer 7. szintjének kimeneti jellemzőire tekintettel). Minden egyes mesterprogram számára létre kell hozni egy szabályozási keretet (ún. képzési és kimeneti követelményleírás; KKK), amely tartalmazza a standardokat. Ennek alapján egy-egy új képzési program képzési és kimeneti követelményét – a felsőoktatásért felelős miniszter előzetes jóváhagyásával – a programot létrehozó intézménynek kell kialakítania a stakeholderekkel egyeztetve. A KKK a program nevét, kreditértékét, kimeneti jellemzőit (tanulási eredményekben) tartalmazza, továbbá a főbb oktatandó tudományágakat, szakterületeket, a diplomamunka sajátos követelményeit, idegennyelv-ismereti követelményeket, szakmai gyakorlati követelményeket. . A KKK-tervezetet a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) és a Felsőoktatási Tervezési Testület véleményezi, majd a felsőoktatásért felelős miniszter rendeletben kihirdeti, és az így meghatározott képesítést felveszi a felsőoktatási képesítési jegyzékbe. Ezt a folyamatot programlétesítésnek nevezik. A KKK kihirdetését követően a keretszabályok az ugyanazt a programot indítani szándékozó minden felsőoktatási intézményre vonatkoznak, amelyek e keretek között alakíthatják ki saját konkrét programjuk tantervét és teljes programdokumentációját, a keret által megengedett több-kevesebb mozgástérrel. Az intézmények azonban inkább azt preferálják, hogy saját maguk alakítsák ki – saját profiljukhoz igazítva – egy-egy képzési program kereteit. Ez programvariációkat eredményez a képesítési jegyzékben, aminek kiszűrésére nem állnak rendelkezésre elég világos szempontok az akkreditációs eljárás során, ezért a MAB keretében lezajló egyezkedések alakítják a program kereteinek elfogadásáról szóló döntéseket.
E fenti eljárás helyett az Erasmus+ és utódprogramjai keretében megvalósuló közös képzések kialakítására és indítására 2020. július 1-től egyszerűsített eljárásrend vonatkozik előakkreditáció és engedélyezés nélkül. Ugyanilyen egyszerűsített eljárással létesíthetnek és indíthatnak mesterszakokat – a pedagógusképzés és az államtudományi képzési területek szakjait kivéve – azok az intézmények, amelyek hatályos intézményakkreditációval rendelkeznek.
Az intézmények saját kurrikulumaikat a képzési program KKK-jának figyelembevételével, továbbá más törvényi és rendeleti előírások mentén tervezhetik meg. Így törvény írja elő, hogy egy félév során legalább 200 tanórát (kontaktórát) kell tartani, rendelet szabályozza a kreditek allokálásának egyes keretszabályait (összhangban az ECTS-sel), és a MAB akkreditációs útmutatója határozza meg a minimális erőforrás-feltételeket (teljes munkaidős, illetve doktori fokozattal rendelkező oktatók minimális száma, kapacitása, infrastruktúra stb.). Ezek a szabályok képzési területenként eltérő mértékben, ám sokszor meglehetősen mélyen determinálják egy-egy kurrikulum kialakítását és a képzési program megvalósításának lehetőségeit. A kidolgozott képzési csomagot (tantervet és részletes dokumentációt) a MAB program-előakkreditáció keretében véleményezi, annak alapján pedig az Oktatási Hivatal központi nyilvántartásba veszi a programot. A felsőoktatási intézmény ezt követően hirdetheti meg a felvétel lehetőségét.
Mód van a képzések idegen nyelven való folytatására, illetve teljesen önálló, új, idegen nyelvű képzési programok kialakítására is. Az idegen nyelven kínált képzések száma növekszik a felsőoktatás nemzetköziesedésének fokozását támogató kormányzati programnak köszönhetően. E téren azonban az ismert akkreditációs nehézségek miatt inkább a kettős képzések (dual/double degree) a jellemzőek. A Magyarországon bejegyzett nemzetiségek közül a németek számára német nemzetiségi nyelv és irodalom akadémiai profilú mesterprogram is létrejött.
Tanítási módszerek
A tanítás módszereire és a tanulási környezet alakítására vonatkozóan nincsenek központi (kormányzati, minisztériumi) útmutatások, és sokszor intézményi szintűek sem. A tanulási környezetre vonatkozóan az akkreditációs feltételek tartalmaznak valamennyi infrastrukturális, technológiai előírást (pl. könyvtár, számítógépes ellátottság stb.).
A legelterjedtebb és hagyományos oktatási mód a nagy létszámú előadások tartása, illetve kisebb hallgatói csoportok számára szemináriumok vagy (labor)gyakorlatok vezetése. Az új tanítási, tanulásszervezési módszerek, korszerű technológiák innovatív oktatók, oktatói közösségek kezdeményezésére jelennek meg, szórványokban, a kutatási adatok szerint sokszor egy-egy intézményen belül is elszigetelten.
A képzések szervezésével összefüggő sajátosságok azonban kötődnek az oktatás formájához: a részidős (pl. esti, levelezős) képzések esetén gyakoribb a „szendvicsképzések”, a „blended learning” technikák előfordulása. Az oktatók azonban autonómiájuk részének tekintik az oktatási, tanulásszervezési módszerek, eljárások megválasztását, így még intézményi szinten sem alakultak ki egyeztetett vagy jellegzetes megoldások. Ugyancsak szabadon választhatják meg az oktatók azokat a segédanyagokat, jegyzeteket, forrásmunkákat, amelyeket bevonnak a tanulásba. Ugyanakkor a program előakkreditációs eljárása során az értékelők áttekintik az alkalmazott szakirodalom, oktatási segédanyagok listáját, és ha szükségesnek látják, véleményt fogalmaznak meg velük kapcsolatban. Európai uniós fejlesztési programok indultak az oktatási módszerek fejlesztésére, a tanárok továbbképzésére, valamint korszerű (digitalizált) oktatási anyagok létrehozására és alkalmazására. Ezek a programok szorgalmazzák, hogy több intézmény közösen dolgozzon ki és használjon segédanyagokat, és egy közös, nyilvánosan hozzáférhető adatbázisban gyűjtik az elkészült anyagokat.
Az eltömegesedett felsőoktatás következményeként terjed a hallgatók tudásszintjének a felvételüket követő mérése, szintrehozó kurzusok felajánlása, illetve indítása vagy adott tantárgyból különböző szintű csoportok alakítása. A felsőoktatási törvény alapján a felsőoktatási intézmények kötelesek a tanulmányok kezdetén és végén hallgatói kompetenciamérést végezni. Mivel ennek keretei és módszerei még nincsenek tisztázva, tényleges mérésre még kevés helyen került sor: egy-egy intézmény kísérletezik a hallgatói kompetenciák felmérésével.
A tehetséggondozás kiemelt hangsúlyt kap a mesterprogramokban, ennek egyik formája a tudományos diákköri tevékenység, a tehetséges, jó képességű hallgatók tudományos munkába való bevonása, eredményeik intézményi és országos bemutatása. Másik formája a szakkollégiumi rendszer, amely tradicionálisan a kollégiumokban létrejövő tudományos, önszerveződő önképzőkör. Magyarországon jelenleg mintegy 330 regisztrált szakkollégium működik. Az ily módon megszerzett ismeretek beszámíthatók a felsőoktatási tanulmányokba.
A hallgatók előrehaladása
A tanulmányok végzésében és előrehaladásában az országos központi és az intézményi szintű szabályozások sem tesznek különbséget az alapképzési (bachelor) és a mesterprogramok között.
Az állami (rész)ösztöndíjjal való támogatás tanulmányi időhöz kötése, meghatározott időn belül el nem végzett tanulmányok esetén az intézményből való elbocsátás, ezekben az esetekben az állami (rész)ösztöndíj visszafizetésének kötelezettsége jelentik azokat az eszközöket, amelyeket a gyorsabb előrehaladás, a halogatás és lemorzsolódás csökkentése érdekében a törvényhozók bevezettek. Az intézményekben egyre több alulról szerveződő kezdeményezés indul a lemorzsolódás csökkentését célzó intézkedések kidolgozására.
A hallgatói jogok biztosítása és a tanulmányi kötelezettségek teljesítése terén a törvény meghatározza, hogy a hallgatók a fokozat megszerzéséhez szükséges krediteket a képzési időnél rövidebb, illetve hosszabb idő alatt is megszerezhetik. A hallgatók támogatásáról szóló törvényi rendelkezések abba az irányba hatnak, hogy az átlagosnál lassabb ütemben haladók ne kerüljenek hátrányba. Ezek alapján az államilag finanszírozott hallgató a képzési időt meghaladó további 2 félévig nem veszti el az állami támogatást. Emellett előírják, hogy az intézmények biztosítsák, hogy a hallgatók az oklevél megszerzéséhez előírt összes kredit legalább 5 százalékáig szabadon választható tárgyakat vehessenek fel, az összes kreditet legalább 20 százalékkal meghaladó kreditértékű tantárgy közül választhassanak, továbbá egyéni tanulmányi rendjükben – külön önköltség, illetve térítési díj fizetése nélkül – a képzési programban megszerzendő kreditértéket 10 százalékkal meghaladóan térítésmentesen többletkurzusokat vehessenek fel, illetve a megszerzendő kreditek legalább 10 százalékáig terjedően idegen nyelven oktatott tantárgyakat vehessenek fel. A hallgató ezeken túl is tovább folytathatja tanulmányait, de költségeit meg kell térítenie.
Az intézmények saját hatáskörben, a tanulmányi és vizsgaszabályzatban szabályozzák, hogy a hallgató tanulmányi ideje ne nyúljon végtelen hosszúra. A szokásos szabályozások a következők: a hallgató egy adott tárgyat legfeljebb 3 különböző félévben vehet fel, és ha a harmadik tárgyfelvételnél sem tudja a tantárgyat teljesíteni, tanulmányi okokból elbocsátják. Maximálják az egy adott tárgyból lehetséges vizsgakísérletek számát (a maximális szám általában 5-6). A hallgató tanulmányai során igénybe vehet aktív féléveket (amelyekre egyéni tanulmányi rendet alakít ki, tantárgyakat vesz fel), illetve – korlátozott számban – passzív féléveket (amikor nem vesz fel egyetlen tantárgyat sem, és hallgatói jogviszonya szünetel). Meghatározzák, hogy az első 2 aktív félévben összesen legalább 60 kreditet kell összegyűjtenie a hallgatónak. A nem megfelelő tanulmányi eredményű, állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatók átsorolandók önköltségfizetéssel járó státuszba. A hatályos felsőoktatási törvény alapján az átsorolásra akkor kerülhet sor, ha a hallgató túllépte a támogatott tanulmányi időt (ami a fokozat megszerzéséhez vezető képzési program hivatalosan megállapított képzési idejét 2 félévvel meghaladó időtartam), 2 féléven át nem szerezett meg legalább 18 kreditet, illetve nem érte el az intézmény által előírt tanulmányi átlagot, továbbá ha a hallgató visszavonja nyilatkozatát, amelyben az állami (rész)ösztöndíj elnyerése érdekében vállalta, hogy az oklevél megszerzését követő 20 éven belül az általa állami (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál biztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszonyt tart fenn, vagy magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytat. Az átsorolt hallgató helyére megfelelő tanulmányi eredményű, önköltségfizető státuszú hallgató kerülhet.
A hallgató az átlagos előrehaladásnál gyorsabb ütemben is haladhat, tanulmányi ideje ebben az esetben rövidebb, mint a képzési idő. A törvény lehetőséget biztosít a tanulmányok szüneteltetésére az első sikeresen elvégzett félévet követően, összefüggően maximum 2 féléven át, ám az intézményekre bízza az összes szüneteltetés mértékének és szabályainak meghatározását. Összességében jelentős mértékű a lassabban haladó, halogató, a fokozatot el nem érő és lemorzsolódó hallgatók aránya. A lemorzsolódás, túlzott halogatás aránya jelenleg 20 százalék körülire becsülhető. Az Oktatási Hivatal elkezdte a központi adatbázis (Felsőoktatási Információs Rendszer; FIR) segítségével a hallgatói lemorzsolódások részletes elemzését, és az eredményeket megosztja a felsőoktatási intézményekkel is további intézkedések érdekében. Törvényi előírás miatt, amely szerint a felsőoktatási intézménynek tájékoztató és tanácsadó rendszerrel kell segítenie a hallgatók beilleszkedését, megjelent az intézményekben a tanulásipálya-tervezés és a tanulástámogató tanácsadó szolgáltatások, szisztematikus kiépítésük, szolgáltatási körük kiteljesítése intézményenként elértő mértékben és módon valósul meg.
Foglalkoztathatóság
Magyarországon is megkezdődött a hallgatók végzés utáni életpálya-követése (DPR). A felsőoktatási törvény az intézmények kötelezettségeként határozza meg a központilag koordinált országos pályakövetési rendszerben való részvételt, annak számára adatok szolgáltatását. Számos intézmény vezetett be saját pályakövetési rendszert. A DPR keretében részben központi, részben intézményi mérésekkel (survey), illetve különböző országos adminisztratív adatnyilvántartások (adó-, munkaügyi, társadalombiztosítási) és a felsőoktatási adatnyilvántartás adatbázisainak összekapcsolásával nyert adatok elemzése történik.
A ciklusos képzési szerkezet bevezetésével jelentős lépések történtek a foglalkoztathatóság javítására. A mesterprogramok jelentős hányadának képzési és kimeneti követelményei (eredménystandardjai) előírnak több-kevesebb szakmai gyakorlatot. Emellett vannak visszajelzések arról, hogy több intézmény is azt érzékelte, az akadémiai irányultság helyett mester fokozatú hallgatóik jelentős érdeklődést mutatnak az alkalmazási ismeretek és gyakorlati képességek elsajátítása iránt. Ez több esetben a programok egy részének módosításához vezetett. Ma már szinte minden intézményben működnek karrier-tanácsadó szolgáltatások. A karrierszolgáltatások saját szakmai és információs hálózatot, önfejlesztő, továbbképző programokat működtetnek, rendszeressé váltak a karrierexpók, állásbörzék, munkáltató-hallgató találkozók.
2015 szeptemberétől államilag definiált, vállalatok és felsőoktatási intézmények szoros együttműködésével folyó duális képzések indultak a műszaki, informatika, agrár, természettudományi és gazdaságtudományok képzési területeken a mesterképzésekben is. A hallgatók a szorgalmi időszakokat követően a felsőoktatási intézményekkel együttműködő vállalatoknál mentorok irányításával illeszkednek be abba a munkakörbe, amelyre diplomájuk majd képesíti őket, és amelyet a végzést követően jó eséllyel betölthetnek majd. A kormányzat célzott támogatásokkal, adó- és járulékkedvezményekkel támogatja a felsőoktatási intézményeket, illetve ösztönzi a vállalatokat a programban való részvételre. A létrehozott Duális Képzési Tanács pedig a képzések, de főként a vállalati képzőhelyek minőségi kritériumait határozza meg, illetve ellenőrzi. Jelenleg azonban a felsőoktatási intézmények és vállalati partnereik által működtetett duális mesterképzések száma és hallgatói létszáma is csekély.
A hallgatók értékelése
A hallgatók értékelésének a magyar felsőoktatásban nincs országosan vagy akár intézményi szinten kidolgozott eljárásrendje, az az egyes oktatók hatásköre – noha megjelentek kezdeményezések intézményi értékelési koncepciók kidolgozására, főként kisebb intézményekben. Intézményi szinten a diplomadolgozat és záróvizsga feltételeire és értékelési módszereire irányul a leginkább egyeztetett és kidolgozott szabályozás.
Az oktatók körében az akadémiai hagyománynak megfelelő, félév végi, vizsgaidőszakban megtartott szóbeli vizsga a legelterjedtebb értékelési módszer, de az utóbbi időben az eltömegesedés hatására megjelentek az írásos tesztek és a folyamatba épített értékelések is. A kiscsoportos foglalkozások (szemináriumok, laborgyakorlatok) esetében bevett gyakorlat a folyamatos értékelés.
A hatályos felsőoktatási törvényben explicit módon is megjelenik a munkatapasztalat, a nemformális és informális tanulás eredményeinek elismerése, azzal a korlátozással, hogy a hallgató egy felsőoktatási intézmény végbizonyítványának megszerzéséhez a képzés kreditértékének legalább harmadát az adott intézményben köteles teljesíteni; a további kreditek különböző forrásokból származhatnak (kreditátvitel és -elismerés, nemformális és informális tanulás validációja). Vizsgálatok szerint azonban a nemformális és informális tanulás elismerésére és értékelésére az intézményekben nincs szabályozott eljárásrend, az oktatók és hallgatók közötti informális alkuk formájában zajlik az elismerés és értékelés. Egy friss törvénymódosítás előírja az intézményeknek a mikrotanúsítványok (microcredentials) bevezetését és alkalmazását.
Az értékelés eredményének minősítésére a legelterjedtebb az ötfokú skála (jeles [5], jó [4], közepes [3], elégséges [2], illetve elégtelen [1]) használata. Alkalmazására jellemző, hogy nem relatív skálán történik (biztosítva, hogy körülbelül azonos százalékos arányban legyenek minden évben azok a hallgatók, akik hasonló érdemjegyet szereztek), ezzel szemben a követelményszint általában minden évben azonos, az értékelés tehát egy abszolút skálán való értékelésnek felel meg.
Bizonyítványok
Magyarországon az állam határozza meg és ismeri el törvénnyel és rendeletekkel szereplőin (a kormányon és a felsőoktatásért felelős minisztériumon) keresztül a kiadható fokozatokat, így a mesterfokozatot (master degree) is. A fokozatot (tanúsító oklevelet; diplomát) államilag elismert felsőoktatási intézmények adhatnak ki, amelyek az akkreditációs eljárást és az állami elismerést követően működési engedély birtokában szerzik meg erre a jogosultságot. A fokozathoz vezető képzési programok keretét a felsőoktatási miniszter rendeletében foglalt képzési és kimeneti követelmények (standardok) adják. A felsőoktatási törvény szabályozza az oklevél kiadásának rendjét, a záróvizsgára bocsátás általános feltételeit (minden előírt tanulmányi kötelezettség teljesítése), a záróvizsga főbb elemeit (több részből állhat az intézmény szabályozása alapján: szakdolgozat vagy diplomamunka megvédése, további szóbeli, írásbeli, gyakorlati vizsgarészek), a záróvizsga-bizottság összetételét (legalább háromtagú legyen, úgy, hogy legalább két tagja rendelkezzen doktori fokozattal, legalább egy tagja pedig külsős legyen, azaz ne álljon az intézmény alkalmazásában). A felsőoktatási intézmény pedig saját hatáskörben szabályozza a záróvizsgára jelentkezés módját, a záróvizsga megszervezésének és lebonyolításának rendjét, eredményének kiszámítási módját, majd lebonyolítja a záróvizsgákat, és eredményeik alapján kiadja a fokozatot tanúsító oklevelet (diplomát), továbbá a diplomamellékletet. Az oklevél (diploma) tartalmazza az igazolt képesítésnek a Magyar Képesítési Keretrendszer (HuQF-level) és az Európai Képesítési Keretrendszer (EQF-level) szerinti szintjét is. Az oklevél közokirat, ennek megfelelő módon kell kezelni és nyilvántartani.