Magyarország története több mint ezer évre nyúlik vissza: a történeti hagyomány szerint a nomád magyar törzsek 895-ben telepedtek le Európa középső részén, a Kárpát-medencében (honfoglalás), az akkor itt élő különböző népcsoportok közé. A kereszténységet száz évvel később Géza nagyfejedelem vette fel. Fiát, Istvánt, az első magyar királyt államalapítóként tiszteli az ország, vezetésével Magyarország a keresztény Európa részévé vált. 

István idejében a különböző szerzetesrendek már kolostori és káptalani iskolákat működtettek az országban, amelyekben klerikusképzés folyt. A 14. század közepétől egyre nagyobb teret kaptak a városi plébániai iskolák, amelyek világi feladatokra is felkészítették tanulóikat. Mellettük megjelentek az első egyetemek is, 1367-ben Pécsett, 1395-ben Óbudán. Ezek azonban rövid életűek voltak. 

A 15. században Mátyás király reneszánsz udvara Európa egyik kulturális központja volt, a humanista eszmék pedig megjelentek a városi iskolákban is: a tananyagban nagy hangsúlyt kapott a klasszikus műveltség. A 16. század közepétől sok városi iskola protestáns vezetés alá került. 

A prosperáló időszakot a 16. századi oszmán-török hadjáratok törték meg. Magyarország három részre szakadt: a középső rész török fennhatóság alá került, az ország nyugati és északi területére visszaszoruló Magyar Királyság a Habsburg Birodalomhoz tartozott, keleten pedig megalakult az Erdélyi Fejedelemség. A török hódoltság több mint 150 évig tartott. 

A törökök kiűzését követően (ahogy a 12. századi tatárjárás után is) a megritkult lakosság helyére a környező országokból telepítettek be szláv, illetve német ajkú népcsoportokat a földek megművelésére. Ezek a betelepítések is növelték az ország multietnikus összetételét. A magyar nyelv közvetítő nyelvként működött, mivel a hivatalos nyelv – Európában legtovább, 1844-ig – a latin volt.

A leányok intézményes nevelése a női tanítórendek (angolkisasszonyok, orsolyiták) magyarországi megjelenésével a 17. században indult.

A törökök által uralt területek visszafoglalása után, a 18. századtól az újraegyesített Magyarország a Habsburg Birodalom része lett. A felvilágosodás eszméje a Habsburg uralkodók intézkedésein is tetten érhető volt. Mária Terézia tanügyi rendelkezésében, a Ratio Educationisban (1777) szabályozta az – addig az egyházak kezében lévő – oktatásügyet, és kísérletet tett a tankötelezettség bevezetésére. Hatására egyre több alapfokú iskola nyílt. A második Ratio Educationis (1806) a lányok iskoláztatásáról is rendelkezett, megteremtette a polgári iskolák alapjait, és – a latin mellé – bevezette a magyar nyelvű oktatást. 

1828-ban Brunszvik Teréz megnyitotta az első óvodát (kisdedóvót), és számos leánynevelde nyitotta meg kapuit. 

A 19. század első felének forradalmi hullámai Magyarországot is elérték, 1848 márciusában kitört a forradalom. Felállt az első felelős magyar kormány, amelynek vallás- és közoktatásügyi minisztere is volt. A szabadságharc bukásával azonban továbbra is a bécsi rendeletek szabták meg az oktatásügy irányát. 

1849-ben vezették be az érettségivel záruló nyolcosztályos gimnáziumot, amelyben a 10–18 éves fiúk a klasszikus műveltséget sajátíthatták el. Pontosan meghatározták az alkalmazandó tanárok számát és óraszámát. A másik típusú középfokú iskola az ipari-technikai, illetve műszaki pályákra felkészítő, hat évfolyamos reáliskola volt – ez később szintén nyolcosztályosra bővült, és érettségivel zárult. Az első érettségi vizsgákat 1851-ben tartották.

A Habsburg uralkodó és a magyarok kapcsolatát az 1867-es kiegyezés rendezte. Az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttét békés és virágzó időszak követte. Az új kormányban ismét volt vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1868-ban hirdették ki a népiskolai törvényt, amely kötelezővé tette az elemi iskolát a 6–12 éveseknek. Az intézkedésnek köszönhetően a 20. század elejére jelentősen nőtt az írni-olvasni tudók száma. 

A nők 1895-től járhattak egyetemre, ekkor még csak bölcsészeti, orvostudományi és gyógyszerészeti képzéseket végezhettek el. Az első női mérnökhallgatók 1918-ban kezdhették meg tanulmányaikat. 

Az első világháború után az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, a trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elvesztette területeinek nagy részét. Az ország a keresztény-nemzeti eszmék felé fordult. 1926-ban újabb népiskolai törvényt hoztak, még jobban kiterjesztve az iskolák hozzáférhetőségét. Az intézkedések hatására tovább csökkent az analfabéták száma. Megreformálták a középiskolai rendszert is, az intézmények szakosodhattak. 1940-ben a hat évfolyamos elemi (alapfokú) iskolákat nyolc évfolyamossá alakították. 

Az egyetemekre érettségivel lehetett bekerülni. Az 1920-ban hozott numerus clausus-törvény azonban lehetőséget teremtett a válogatásra, zsidók és lányok csak korlátozott számban juthattak be az intézményekbe. Az 1939. évi második zsidótörvény nemcsak az egyetemekre, főiskolákra felvehető zsidók számát korlátozta, hanem a zsidó tanárok, tanítók elbocsátását is kikényszerítette. 

Magyarország a második világháborúba Németország oldalán lépett be, a háború végén a német és a szovjet csapatok harcterévé vált.

A második világháború után az ország több mint 40 évre a Szovjetunó befolyása alá került, és népköztársasággá alakult. A szocialista ideológia az oktatásban is érvényesült, például a közoktatás 5–12. évfolyamain kötelező volt az orosz nyelv tanulása. Az egyetemi felvételin előnyt élveztek a munkás- és parasztszármazásúak, és a felsőoktatási képzések első két évében is kötelező volt orosz nyelvet, valamint marxista ideológiai tárgyakat tanulni (marxizmus-leninizmus, politikai gazdaságtan, dialektikus materializmus) és vizsgázni belőlük. 

1956 októberében a magyar nép fellázadt a szovjet megszállás és önkény ellen, kitört a forradalom, ám a november elején bevonuló szovjet csapatok leverték a felkelést. 

Az 1960-as évektől a szocialista rendszer konszolidálódott, javult a gazdasági helyzet, emelkedett az életszínvonal. Magyarország a szocialista blokk „legvidámabb barakkjává” vált. A társadalom iskolázottsága folyamatosan nőtt, ezáltal nőtt az értelmiségiek létszáma is. A diplomás nők aránya kiugróan gyarapodott. 

Az 1980-as évek közepén kezdtek elterjedni a két tanítási nyelvű köznevelési intézmények. 

Az 1980-as évek végére a Szovjetunió meggyengült, majd felbomlott, elvesztette regionális befolyását. 1989. október 23-án kikiáltották a Magyar Köztársaságot, módosították az ország alkotmányát, 1990-ben pedig megtartották az első demokratikus választásokat. Magyarország 1990-ben az Európa Tanács, 1996-ban az OECD, 1999-ben a NATO, 2004-ben pedig az Európai Unió tagjává vált.

1993-ban új ágazati törvények és rendeletek váltották fel a korábbi átfogó oktatási szabályozást, az oktatási intézmények jelentős autonómiát kaptak, és a rendszer működtetésének segítésére köztes és háttérszervezetek jelentek meg. Lehetővé vált magániskolák, magánegyetemek alapítása, tandíjak, költségtérítések kivetése. Megkezdődött mind az általános középfokú oktatás, mind a felsőoktatás eltömegesedése.